Europe Direct hírek |
Május 28-tól június elsejéig öt filmet láthat a közönség Nyíregyházán a Krúdy Art Moziban a Europe Direct Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Információs Központja jóvoltából.
Az európai béke és egység napjaként ünneplik május 9-ét az unió minden tagállamában.
Ebben az évben kiemelt figyelmet szentelünk a ránk hagyományozott kulturális javaknak, ugyanis 2018-at az európai örökség kulturális évének nyilvánította az Európai Parlament és az Európai Tanács.
Az Európai Unió egyik alapító országához kapcsolódóan tartottak francia nyelvi versenyt immár 12. alkalommal a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban.
Felhívjuk a figyelmét minden oktatási intézménynek, amely ösztönözni szeretné diákjait arra, hogy bővítsék Európai Uniós ismereteiket: március 28-ig még lehet játszani strasbourgi kiutazásért az Euroscola-játékkal!
Az Európai Unióval kapcsolatos ismereteket minden korosztály számára érthetővé kell tenni. Az egészen kicsiknek pedig kedvet is kell csinálni ahhoz, hogy érdeklődők legyenek, sőt, játszva tanuljanak. Ezért készült el az alább le is tölthető kiadvány...
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből csak a Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium pályázata került be a legjobb 10 intézmény vagyis a jelölt iskolák közé...
...
Egy korszak vége? – ezzel a címmel szervez kerekasztal beszélgetést az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. és a keretein belül működő Europe Direct Tájékoztató Központ december 19-én, délután két órától az Ügynökség Benczúr téri székházában.
Immár hagyomány, hogy szervezetünk az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. és a szervezet keretein belül működő Europe Direct Tájékoztató Központ évente egyszer nagyszabású turisztikai konferenciát szervez – neves előadók részvételével. Erre ezúttal 2017. november 14-én kerül sor, Nyíregyházán, a Megyeházán.