Hírek, aktualitások |
Lezajlottak az „Értékes barangolás” középdöntői, melyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat szervezésében – az Ügynökség közreműködésével – három helyszínen, Vásárosnaményban, Kisvárdán és Nyíregyházán tartottak az elmúlt napokban.
Ünnepi istentisztelettel vette kezdetét kedden hivatalosan is a Magyar Református Egyház jubileumi éve. A protestáns világ 2017-ben ünnepli a reformáció kezdetének 500 éves jubileumát, a Kárpát-medence reformátussága emellett saját hitvalló közössége megalakulásának 450. évfordulóját is.
KÖZÉPKORI TEMPLOMOK ÚTJA VÁNDORKIÁLLÍTÁS A REFORMÁCIÓ EMLÉKÉVÉBEN
Az eddigi hagyományainkhoz híven idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre Nyíregyházán az a szakmai kerekasztal beszélgetés, amely az Európai Unió és Magyarországot érintő legaktuálisabb témáit
Hagyományosan három napon át összegezték a tudományos kutatások eredményeit a Nyírségi Földrajzi Napok idei rendezvényén.
Örömmel fogadták az iskolai prezentáció lehetőségét Nyíregyháza és a megye egyik legnépszerűbb és nagy múltú iskolájában.
Az SZSZBMFÜ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. keretein belül működő Europe Direct Tájékoztató Központ, RAJZ PÁLYÁZATOT hirdet...
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kulturális, természeti és épített örökségének bemutatása a 2016/17-es tanév kezdetén egy mátészalkai középiskolában folytatódott.
Közel harmincan indultunk el szombat reggel a kissé szűrt napsütésben. Bár a 36-os út forgalma nem volt nagy, a csapat több részre szakadva közelítette meg a Fehér-sziket, mely most is, mint általában nyár végére, teljesen kiszáradt.
Csutkai Csaba fotókiállítása